Nine Inch Nails & David Bowie – Back In Anger 1995 (LP, Bootleg)

1995-ben Bowie már nem akart újra turnézni. Az utolsó három alkalom mindegyike a maga módján boldogtalan volt. A Virgin Records azonban úgy vélte, Bowie-nak végre van valamije az Outside-dal, és sürgette, hogy fontolja meg újra, legalább egy rövid promóciós turnét csináljon végig. Így 1995 májusában elkezdett próbálni egy féltucatnyi koncertre. Megtartotta a Reeves Gabrels, Carlos Alomar és Mike Garson alkotta Outside alapcsapatot, és felfogadott egy új ritmusszekciót. Bowie elégedett volt a zenekarával, és valóban izgatta az új anyag, ezért beleegyezett a turné kibővítésébe: hat hét Amerikában, és további négy hónapig, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, az Egyesült Királyságban és Európában.

Bowie radikális szettet állított össze; a dalok több mint fele olyan lemezről származott, amely a turné első néhány hetében még nem jelent meg. Bowie azt állította, hogy felújított dalai még a legrégebbi rajongók számára is ismeretlenek voltak. Bowie főként a '70-es évek végi munkáiból szüretelt, ami annak elismerése, hogy a berlini lemezek a kilencvenes évek leghippibb Bowie-albumai lettek, és hogy unta már a glam-korszak standardjait. Bowie a Nine Inch Nails-t választotta előzenekarának az amerikai turnéra. Megkockáztatta, hogy lefújják a színpadról, és öregnek állítják be, de újra fel kellett frissítenie a brandet. A menedzsment csapata 1995 nyarán megrendelt egy felmérést a tinédzserek körében, és kiderült, hogy a srácok brutálisan semmibe veszik a történelmet és az örökséget. 1995 nyarára a Nine Inch Nails az Egyesült Államok legnépszerűbb ipari zenekara lett; a The Downward Spiral és a Pretty Hate Machine egyaránt platina minősítést kapott, a Closer állandó szereplője volt az MTV-nek, a NIN pedig egy éven át szinte megállás nélkül turnézott. Bowie-nak ráadásul hízelgő volt olvasni, hogy Trent Reznor dicsérte őt, mondván, hogy a Downward Spiral készítése közben naponta hallgatta a Low-t.

Bár Reznor kimerült volt a turnézástól, beleegyezett, hogy támogassa Bowie-t. Később elmondta, hogy eleinte rettegett a Bowie-tól, hogy belsőleg visszahőkölt, amikor meglátta a színfalak mögött, és nem akart vele beszélni. Az életükben azonban voltak párhuzamok: mindketten külvárosi kisemmizettek és álmodozók voltak, és mindketten megjárták a kisebb ligákat. Bowie hatvanas évei hasonlóak voltak Reznor nyolcvanas éveihez, amikor zenekarok között ugrált, filmekben kapott kis szerepeket, és gondnokként/mérnökként dolgozott egy clevelandi stúdióban. Reznor 1995-ben ott volt, ahol Bowie két évtizeddel korábban: híres, ellentmondásos, őrült és kokainfüggő. Hamarosan összebarátkoztak. Az Outside turnén Bowie csendben támpontként szolgált Reznor számára; a zenéjében és az előadásaiban a jövő lehetőségét kínálta. A legfőbb vétke most a láncdohányzás volt. Úgy tűnt, jól érzi magát, de nem volt elégedett magával; új közönséget akart, és hajlandó volt megdolgozni érte. Elég magabiztos volt, vagy elég elbizonytalanodott ahhoz, hogy megkockáztassa, hogy kínos helyzetbe hozza magát azzal, hogy Ramona A. Stone-ról üvöltözik a színpadon, ahelyett, hogy újra a Változásokat játszaná. Bowie és Reznor egy köztes szekvenciát tervezett, hogy áthidalják a szettjeiket. Nem lesz NIN ráadás. Ehelyett Bowie, majd a zenekara csatlakozott volna a NIN-hez a színpadon, majd a NIN távozott volna, és Reznor maradt volna, aki Bowie s bandájával énekelt volna.